2. Jézus, Simon Péter és a tanítvány, akit Jézus szeretett (21, 15-23)

A. A 15-17. versek fordításában a magyar olvasó számára érzékeltetni akar­tuk: a szerző különféle szavakat választott arra, hogy háromszor ugyanazt a valóságot fejezze ki. Egyes kéziratok másolói megpróbálták eltüntetni ezeket a különbségeket. Az evangélista megtehette volna, hogy a "szeretni", a "legeltetni" igék és a nyáj legeltetendő állatainak jelölésére mindhárom eset­ben ugyanazokat a kifejezéseket alkalmazza. A szavak használatának ilyesfajta változatossága csak olyan görög szövegben lehetséges, amely stilisztikai és esz­tétikai szempontból igényes. Az értelmezők már az atyák kora óta próbáltak a kifejezések - főleg a "szeretni" és a "kedvelni" (agapan - philein) igék - között tartalmi különbségeket keresni, de nem jutottak elfogadható eredményre. [152]

Szövegkritikai szempontból a 22. és a 23. versben a Vulgata olvasata tartha­tatlan: "Sic eum volo manere" ("azt akarom, hogy így maradjon"). Ám az a hatástörténet, amelyet e vers ágostoni értelmezése indított el, az egész közép­kort befolyásolta. Az egyházatya két különböző életút előrevetítését látja e szavakban: "Perfecta me sequatur actio ... inchoata vero contemplatio maneat donec venio." [153]

Filológiai szempontból a "mit (tartozik ez) rád?" fordítás kisegítő megoldás. A három szó (ti prosz sze) kapcsolata kifogástalan görög kifejezés. A németben (és a magyarban) azonban ezt nehéz pontosan visszaadni (az angolban: what to you?).

A háromszor elhangzó "János Simonja" (Szimón Ióannou) megszólítás bizto­san nem azonos a Mt 16,17-ben álló Szimón Barióna kifejezéssel, amelyet így kell fordítani: Simon, Jónás fia. Már M.-J. Lagrange is mérlegelte, hogy vajon a Jn 21-ben nem találhatjuk-e meg a Jónás sémita név kevésbé használatos átírá­sát. El kellett azonban ismernie, hogy a Ióannou általában a sémita János név átírása és nem a Jónásé. [154] Minthogy Simon már a Jordánnál (1,42) is hangsú­lyozottan a "János fia" néven szerepel, lehetetlen, hogy a kiegészítő fejezet írásakor összecserélték valakivel. Mi úgy látjuk, az evangélista e megne­vezéssel arra akar utalni, hogy Simon (is!) lelki rokonságban áll Keresztelő Jánossal. Ha feltételezésünk helyes, Simon meglepő megnevezésében az a gon­dolat fejeződik ki, hogy "a másik tanítvány" és Simon közös szellemi atyja Ke­resztelő János (vö. 1,35-42).

B. Úgy véljük, a perikopával kapcsolatban két fontos észrevételt minden­képpen közzé kell tennünk: 1. A 18. verstől kezdődő részben Péter halálának körvonalazása nagyon homályos, pedig az apostol az evangélium keletkezésekor már mintegy három évtizede halott volt. Az evangélista könnyen megtehette volna, hogy Péter kereszten elszenvedett vértanúsága után világosabban ír er­ről a témáról. Ám a rendelkezésére álló ősibb hagyományt semmiképpen sem akarta megváltoztatni. - 2. A 22. verstől kezdődő részben álló jézusi kijelentés olyannyira nem világos, hogy hamis értelmezésekre adott alapot. A szerző is­mét megtehette volna, hogy Jézus szavait egyértelmű kijelentéssé formálja, függetlenül attól, hogy a tanítvány életben van-e még, vagy már meghalt. An­nak oka, hogy ezt nem tette meg, feltehetően csak ez lehet: a tradícióból szár­mazó kijelentést itt is érinthetetlen, ősi adatnak tekintette. [155]

A másik tanítvány kétségtelenül magas kort ért meg. Életben van még, vagy nemrégiben halt meg? Mindkét véleménynek szép számmal vannak képviselői. - Az inkább negatív jellegű válasz így hangzik: A másik tanítvány rövid idővel korábban meghalt. Környezete így vélekedik: Úgy gondoltuk, hogy a parúziáig életben fog maradni, de nyilvánvalóan félreértettük az Úr szavát. - A pozití­vabb válasz abból a feltevésből indul ki, hogy a részletben többről van szó, mint egy állítólagos tévedés helyreigazításáról. Az egész 21. fejezet az egyház vezetéséről szól. A 15-17. vers szerint Péter kapja meg a pásztori megbízatást, aki azonban már régen nincs az élők sorában. A 95 körüli években már Péter (harmadik?) utóda, Kelemen tölti be az ő pásztori tisztségét. Kelemen egy levél útján "beleavatkozik" a Korintusban élő páli közösség ügyeibe. Nem kézen­fekvő-e a feltevés, hogy a legöregebb apostolt körülvevő efezusi gyülekezet tagjai úgy vélik: ennek a legidősebb, még egyetlen életben lévő apostolnak a joga, hogy döntőbíró legyen az egyetemes egyházban? Annál is inkább, mert neki szólt az a jövendölés is, hogy a parúziáig "marad". A pozitív válasz képvi­selői szerint a szerző ezzel a vélekedéssel szemben állapítja meg, hogy az Úr so­sem jövendölt ilyesmit, vagyis ez a legidősebb is meg fog halni. Ily módon nincs okunk kétségbe vonni azt, hogy az egyetemes egyházra kiterjedő pásztori feladat Péter utódainál keresendő, akik a római püspöki székben követik őt.

C. A 15-17. versekben Jézus háromszor teszi fel kérdését, és Péter három­szor bizonygatja az Úrnak az iránta való szeretetét. A szentírás-magyarázók gyakran beérik azzal, hogy a háromszoros tagadásra utalnak, amelyért Péter most engesztel. Kétségtelen, hogy a perikopa bizonyos értelemben emlékeztet a 13,38 és a 18,17-27 verseire. Ám ami akkoriban történt, pusztán a személyes szférában játszódott le. Most ellenben az egyházon belüli, ráadásul az egész egyházat érintő problémáról van szó. A szeretetre vonatkozó három kérdést éppenséggel magyarázhatjuk a háromszoros tagadásból kiindulva is. Kérdés azonban: az Úr miért nem akkor bízza meg Pétert Isten nyájának legeltetésé­vel, amikor az apostol már harmadszor is bizonyságot tett szeretetéről? Miért rendeli már akkor erre a feladatra, amikor először kimondja: "Igen, Uram, te tudod, hogy kedvellek"? Manapság a különböző irányzatokhoz tartozó protes­táns (Harnack, W. Bauer, Loisy, Cullmann stb.) és katolikus (Brown, Schnackenburg) szentírás-magyarázók is egyetértenek abban, hogy ez a hár­masságot tartalmazó formula nem csupán valamiféle rehabilitálásra, hanem olyan hatalommal való felruházásra utal, amely tekintélyen alapul. Az ókori keleti világban is éppen a jogi formulákat fogalmazták meg háromszor tanúk jelenlétében (vö. Ter 23,3-18: a makpelai barlang elnyerése). Péter tehát hiva­talos megbízatást kap arra, hogy Krisztus egész nyájának pásztora legyen.

A negyedik evangéliumban a szeretett tanítvány már többször is olyasvala­kiként szerepelt, aki egyenrangú Péterrel, ráadásul lelki téren még fölébe is kerekedik. Az olvasónak így az a benyomása támadhatott, hogy Péter legfel­jebb hivatala alapján áll a többi apostol felett. A 15. vers fényében azonban ez a vélemény tévesnek bizonyul. A viszonyításra utaló "jobban ... ezeknél" kife­jezés az olvasó értésére adja: Péter húsvét óta a Krisztus iránti szeretete alapján is a legközelebb áll az Úrhoz. Bukása által az apostol szeretetében felnőtt Is­tenhez. Ő volt az első és bizonyára nem az utolsó azok között, akiket Isten ilyen módon vonzott közelebb magához.

Miként a jó pásztorról szóló fejezetben (10,11-től), a nyájról való gondosko­dás szavait ebben a perikopában is az élet kockáztatására utaló kijelentés kö­veti (18. verstől). A kezek kinyújtásában és egy idegen akarat elszenvedésében áll tehát Krisztus követése. Utaltunk rá, hogy az evangélisták közül egyedül János jegyzi meg Jézus elfogásával kapcsolatban: "és megkötözték" (18,12; vö. 18,24). Kicsoda azonban az a "más", aki majd Pétert felövezi, hogy rákénysze­rítse saját akaratát? Jézus az Atya akaratának engedelmeskedett, amikor en­gedte, hogy megkötözzék. Péternek éppen így kell majd idős korában megta­nulnia az Atya akaratának elfogadását még olyankor is, amikor ez az akarat olyan súlyos terhet helyez a vállára, mint amilyet Jézuséra a Getszemáni-kert­ben.

Mit jelent az, hogy "kinyújtod a kezed"? Ez a jövendölés (18. v.) nem túl­zottan világos. Azt azonban tudjuk, hogy akit keresztre akartak feszíteni, an­nak az ostorozás után a nyakába helyezték a patibulumot, vagyis a voltakép­peni "kereszt" harántgerendáját. Kitárt karjait már a vesztőhelyre vezető út megkezdése előtt odakötözték vagy esetleg oda is szegezték e gerendához.

Péter majd "megdicsőíti" Istent. Azáltal egyesül Krisztussal, hogy vele együtt és hozzá hasonlóan "dicsőíti meg Istent", miközben "jelentőssé" válik [156] a világ számára, mert "fontosnak" tartja az Atya akaratát. Péter szeretete a vértanúságban válik hasonlóvá Urának szeretetéhez. E tekintetben is különle­ges módon kötődik az Úrhoz. A három tanítvány - Péter, Jakab és János - kö­zül, akiket Jézus kiválaszt, hogy Jairus házában, a Tábor-hegyen és a Getszemáni-kertben mellette legyenek, a hagyomány egyedül Jánosról nem tudja bizonyosan, hogy vértanúhalált szenvedett-e. [157]

D. Pillantsunk bele ennek a Péternek egyik írásába, aki intenzíven járta Jé­zus iskoláját, és szemmel láthatóan egyre jobban megértette őt. [158] "Pásztorleve-lében" így buzdít: "Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek" (1 Pét 2,21). A levélből látszik, hogy gondja van Isten nyájára is: "A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbiter­társ és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját! Ne kényszerűségből, hanem önként, Isten szándéka szerint; és ne piszkos haszon­lesésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a választotta­kon, hanem mint akik példaképei a nyájnak! És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség amarant-koszorúját" (1 Pét 5,1-4). [159]