Nem fogok magamról oly sokat elmondani. Szerintem te, aki ide ellátogattál, úgy is ismersz engem. Többé kevésbé. Ha kiváncsi vagy többre, kérdezz! Kármelita szerzetespap vagyok. Szeretem a művészetet, irodalmat. Magam is el-elkövetek valamit. Íme egy darabka ebből (Nem újdonság, hiszen már olvashattad honlapomon, de nagyon szeretem ezt a két verset):

Vers – szeretet – élet.

Mikor Avilában, a CITeS-ben tanultam dolgozatot kellett írnom Szent Teréziáról. Bevettem magam a könyvtárba és olvastam, kerestem… az egyik ilyen alkalommal került kezembe a spanyol költők egy remek antológiája. Ebben a kötetben találtam rá Pedro Salinas verseire. Megfogtak. Kimásoltam őket. S most egy afféle pimasz merészséggel megpróbálom őket – közülük is a jelenlegi két kedvencemet – magyarra átültetni.

Miért is teszem ezt? Mert szépek, mert beszédesek. Azért is, mert úgy érzem, helyük lehet itt, nálam és nálad is...

Bocsáss meg…

Bocsáss meg nekem, hogy

Ily sután[1] kereslek téged

ott belül önmagadban.

Bocsásd meg a fájdalmakat néha.

Azért ez mert ki akarom

Hozni[2] belőled legjobb önmagad.

Azt melyet te nem láttál és én látok,

oly drága mélyednek búvára.

S megfogni, és magasra emelni,

mint ahogy a fa melyet megtalált

a nap utolsó sugara. És akkor te,

keresve azt, jössz magasra,

hogy elérd, önmagad fölé,

ahogy akarlak téged,

érintve már csak múltadat

rózsaszín lábujjad hegyével,

kifeszítve egész tested

átlépve[3] már önönmagad.

S akkor szeretetemre válaszol

az új teremtmény ki vagy.

Holnap

 „Holnap”. A szó

magányosan ment, üresen

súlytalan a levegőben

oly lélek és test nélkül,

olyannyira színek és csók nélkül

hogy hagytam menjen el

mellettem, a mámban.

De hirtelen te

Mondtad: „Én, holnap…”

És minden benépesült

Hússal és zászlókkal.

Rám hulltak a hatszáz színű ígéretek

Divatos ruhában

Meztelen, de mind

Gyengédséggel telien.

Vonaton vagy gazella hátán

Érkeztek, éles

Violin-hangok

Szűzi ajkak

Sovány reményei

Vagy gyorsak és nagyok

Mint távoli hajók

Mint bálnák

Messzi tengerekről

Végtelen reményei

Egy végnélküli szeretetnek

Holnap! Micsoda szó

Egészen vibráló

Rózsaszín hússal és lélekkel teli

Íj húrja, hová

Te helyezted, könnyed

Húsz éves fegyver,

A legbiztosabb nyílvesszőt

Mikor mondtad: „Én…”

Szóljunk azért néhány szót magáról a költőről és művészetéről. Madridban született. Egyetemi tanár Sevillaban, Murciaban, Cambridgeben és Bostonban. Versteremtő tevékenységének három alapeleme: hitelesség (autenticidad), szépség (belleza), zsenialitás (ingenio). Nagy tökéletességre törekvő, de hatalmas érzékenységgel rendelkező szerző. Generációjának legfőbb szerelmi költője. Három szakaszt különböztethetünk meg költészetében. Az első 1932-ig tart, tiszta vers Juan Ramón Jiménes hatása alatt, mint a Presagion (1923), Seguro azar (1929), és a Fábula y signo (1931). A második 1933-1939-ig tart. A szerelem költőjévé érik. Anti-romantikus szerelem ez (de nem gyötrődő, szenvedő). A szeretet feltételezi az élet és a személy gazdagodását, értelmet ad a világnak. Ilyenek pl. La voz a ti debida (1933), Razón de amor (1936, mely egy kicsit talán jobban pesszimista, ahol feltűnnek a szeretet korlátai, határai), Largo lamento (1939) mely elégikus tónusú, megénekli a haldokló szeretetet. S a harmadik szakasza spanyol polgárháború után, verseskötetek, melyekben megfigyelhető a harc az életbe vetett hite és a maga körül tapasztalt aggasztó jelek között. Ilyen a il Contemplado (1946), Todo más claro (1949), Confianza (1942-44), mely kötet halála után jelenik meg 1955-ben.

Ki kell emelnünk Salinas költészetében a szeretetről alkotott elképzelését, ahol a szeretett kedvest úgy látja, mint barátot. Barát, aki kiszakítja a kétségek közül a szeretőt, az ő benső semmijéből, ürességéből, kitalál neki egy világot, kimenteni a káoszból. A szeretet egy olyan csodálatos erő, mely teljessé teszi az életet és értelmet ad a világnak. Általa szereti a költő az életet, és mond igent a világnak. Salinas 1951-ben hal meg Bostonban száműzetésben, távol hazájától.