A Királyok 1 és 2. könyve

A keszthelyi Helikon Rádió számára készült előadás jegyzete

Az ószövetségi történelem Isten színe előtt élt mindennapok története. Minden az Istennel való kapcsolat egészében kerül értelmezésre, ez az életfelfogás ezekben a könyvekben is nagy erővel mutatkozik meg. A királyok aszerint jók vagy rosszak, hogy mennyire keresték Isten akaratát, és akartak élni ezen szerető akarat szerint, és erre vezetni a rájuk bízott népet. Ez pedig, mai tapasztalataink is mutatják világosan, nem holmi vallásos játék. Egy nép, egy nemzet vezetője meghatározhatja az egész közösség sorsát. Lehet a ránk bízottakat a szakadék, a teljes pusztulás felé is vezetni, de lehet a hegytetőre is, ahonnan végtelen, boldog horizontok, egy igazán emberhez méltó jövő képe tárul elénk. Itt kibújik belőlem a magyar ember, és azt mondja: sok áthallásunk lehet ha a magyar történelemmel szívünkben olvassuk ezeket a könyveket. A tragikus testvérgyűlöletben, a nagyhatalmak között felőrlődő, önmagában nem bízó nemzet tragikus sorsa ismerős, magunkra ismerhetünk. Párhuzamos történetként mesélik a könyvek Júda és Szamariá, Észak és Dél történetét. Magyar párhuzam lehet nekünk, ahogy történelmünkben együtt van és mégis külön a Magyar Királyság és az Erdélyi fejedelemség története.

A Királyok két könyve kapcsolódik Sámuel könyveihez, azok folytatásai. Mintegy 400 év története – királyainak, népeinek tettei állnak előttünk.  Befejeződik Dávid története és fiának, Salamonnak a történetével, annak leírásával indul az első könyv, mindenekelőtt kiemelve bölcsességét, építkezéseinek ragyogó, hatalmas voltát, különösen is természetesen a Jeruzsálemi Templomot, illetve megmutatva gazdagságát. Egy dicsőséges időszak leírása ez. Elmúlt a dávidi hódítások, háborúk kora, beköszöntött a boldog béke korszaka, a jólét társadalma. Megszerveződik, megszilárdul az állam, és termel… De, van egy de… az idősödő király eltéved, elfordul népe szokásaitól, Istenétől… feleségeinek pogány isteneit is vallásos tisztelet tárgyává teszi… erős szóval mondva „moslékot csinál” a tiszta hitből. Az ország két része közötti ellentét, feszültség nem tűnt el. Salamon király halála után (931), kettéhasad a királyság: Észak 10 törzse elszakad, és a távolságot csak erősíti a vallásosságban beálló szakadás is (1Kir 12-13). A könyvben együtt, párhuzamosan találjuk meg a két új ország, Izrael és Júda, fejlődésének történetét. (1 Kir 14-2 Kir 17). Ez a történet gyakran a testvérháború szomorú története. Illetve a kis államok meddő harca az őket felfaló, bekebelező hódító nagyhatalmakkal szemben. A önmagával meghasonló, megalkuvó kicsik a nagyoktól, külföldről segítséget váró története.

A leselkedő veszély a IX. illetve a VIII. században tovább erősödik, mikor megjelennek az asszirok. Szamária, az északi (Izrael) főváros 721-ben elesik. Júda királysága vazallus lesz, behódol. Jeruzsálem sorsa 587-ben pecsételődik meg (2 Kir 18,-25, 31). Itt különösen két király történetét olvashatjuk részletesen: Hiszkija-ét (2 Kir 18-20) és Jozija-ét (2 Kir 22-23).

Mindkét király egy nemzeti öntudatban való megerősödést, egészséges, igaz büszkeséget, egy vallási reformokkal Istenhez való visszatalálást munkál uralkodásával, személyes példájával. Ennek szép példái Hiszkija imája, bizalma (2 Kir 19,14ss). Itt megjelenik Izaiás próféta, akinek a tevékenységéről majd hallunk még, hiszen egy egész könyvet szentel neki a Szentírás.

„fölment az Úr templomába, s az Úr elé terjesztette. Majd ezt az imát mondta Hiszkija az Úr előtt: „Urunk, Izrael Istene, te, aki a kerubok fölött trónolsz és az egyetlen Isten vagy a föld országai fölött! Te teremtetted az eget és a földet. Figyelj, Uram, és hallgass meg! Halld meg Szancherib szavait, amiket üzent, s hogy gyalázta az élő Istent. Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai leigázták a népeket, isteneiket pedig tűzbe vetették. De nem is voltak istenek, csupán emberi kéz alkotásai, fa és kő, azokat megsemmisíthették. De te, Uram, Istenünk, szabadíts ki minket kezéből, hadd tudja meg a föld minden népe, hogy egyedül te vagy az Isten, Urunk!” Akkor Ámosz fia, Izajás elküldött Hiszkijához és azt üzente: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Meghallgattalak, amikor Asszíria királya, Szancherib miatt hozzám imádkoztál.”

A könyvek forrásai: (Salamon krónikája, Izrael királyainak krónikái, Júda királyainak krónikái, Templomi krónika, illetve népi hagyományok, prófétai szövegek hagyományai)

A királyokról hozott ítélet mögött ott van egy vallásos szemlélet, egy a jeruzsálemi templomhoz, mit egyik legfőbb szimbólumhoz kötődő papi hagyomány, mely a vallási egység megbontását látja minden rossz egyik forrásának.  Ezzel a hagyománnyal találkoztunk már a Második Törvénykönyvben is. 1Kir 8 és 2 Kir 17-ben ott találjuk az alaphozzáállást: ha Izrael népe elfordul az Úrtól, az Igazságtól és elveti a vele kötött szövetséget eltéved, és büntetések soraként tapasztalja majd meg az életet. Ha hűséges marad a Szövetséghez, az Istennel megélt szeretet kapcsolathoz áldássá lesz számára a létezés.

Talán sok hallgatónak erős, erőltetetnek tűnik, de ez volt a választott nép tapasztalata. Mózes szájába adott tapasztalat: Válaszd a halált vagy válaszd az életet! Én eléd tártam… ott állsz az útkereszteződésnél, dönthetsz, dönts! (Lásd pl az 1Zsoltárt is)

Egy gyönyörű, és tanulságos történet a Törvénykönyv megtalálása és az erre adott válasz. (2Kir 22, 3ss és különösen a 23, 1-3).

A mindennapok taposómalmában megfeledkeztek a nemzetformáló tapasztalatról, találkozásról és annak következményeiről. Az egész közösség visszatalál múltjához, visszatalál az igazsághoz, az igaz emberséghez, Istenhez, a forráshoz.

„Erre a király magához hívatta Júda és Jeruzsálem véneit. Aztán elment a király az Úr templomába, s vele Júda férfiai és Jeruzsálem minden lakója, a papok és a próféták és az egész nép apraja-nagyja. És felolvastatta az Úr templomában talált törvénykönyv egész tartalmát. Aztán a király az oszlop elé állt, és az Úr színe előtt megkötötte a szövetséget, hogy az Urat követik, szívük, lelkük mélyéből megtartják parancsait, rendelkezéseit és törvényeit, s valóra váltják annak a szövetségnek a törvényeit, amelyek abban a könyvben írva vannak. S az egész nép magáévá tette a szövetséget.”

Párhuzamként mondhatnánk talán, hogy mi magyarok „megtalálnánk” Szent István király intelmeit, és törvényeit, majd egy álló napon át olvasnánk fel, miközben milliók állnak a tűző napon, sírnak és túlcsorduló örömmel szívűkben leborulnak és megköszönik, hogy megtalálták az igazságot, és végre a jó úton haladhatnak előre… (Mint a Mózesi törvények kihirdetésénél!) És mindezt az Ország, a Nemzet vezetőjének, miniszterelnökének, Köztársasági elnökének vezérletével… Fantasztikus lenne!

Nekünk kármelitáknak ebből a könyvből kiemelkedik Illés próféta alakja.

Egy hatalmas siker után, ahol ő egy félelmetes erővel képviselte igazát, az Isten ügyét… menekülnie kell életét féltve… a halálát kívánja, és a való élet problémái elől az álmokba menekül. Talán ismerős történet lehet sokunk számára. Mit kezdek most a sötétséggel, saját gyengeségem tapasztalatával, a kilátástalansággal? Halálomat kívánom… és eldobom az életem? Olyan könnyű megoldás volna…Az Úr nem vette le a szemét prófétájáról. Felébreszti és enni, és inni ad neki. Az elgyötört, az életbe, a küzdelembe belefáradt kiábrándult ember visszamenekül az álmok birodalmába. Az Isten újra felébreszti és megint eteti, itatja, de… az előzőhöz képest van egy nagy különbség! Most egy CÉL-t is kijelöl a próféta elé… ennek az ételnek, szeretetem jelének erejében be kell járnod egy utat, és meg kell érkeznek az általam kijelölt célba. Várja ött az Isten szent hegye, a Hóreb és ott egy mélységesen tiszta, bensőséges találkozás az IGAZSÁGGAL, a szeretettel, önmagával, Istennel… beteljesedik az élet számára. Depressziós nép… célok nélküli nemzet vagyunk…A Szentírás az Élet Tankönyve számunkra!.

Ezeket a könyveket is úgy kell olvasni, azon lelkülettel ahogy azokat írták, mint üdvösség történetet, azaz az ember, az emberiség életében Isten által munkált boldogság történetét. A választott nép hálátlansága, a kettészakadt nemzet egymást követő pusztulásának tapasztalata úgy tűnik, hogy tönkreteszi Isten tervének megvalósulását. De… de mindig találunk egy kis maradékot, mely megmenti a jövőt, a hívek egy kis közösségét, amely hűséges marad, akik nem térdeltek oda meghódolva a bálványok elé, őrizték szeretettel a szövetséget, a szeretetkapcsolatot. Az isteni megoldás szilárdságát rajzolja elénk a talán meglepő módon megőrzött dávidi család, az öröklődés láncolata, mely a messiási ígéret reményteli hordozója. Ez a remény majd a „Dávid házából származó” Jézus személyében teljesedik majd. Itt a Királyok könyvének a végén ezt , mint az eljövendő megváltás hajnalának fényét jelző történet, a Joakim királlyal gyakorolt kegyelem jeleníti meg (2Kir 25, 27-30).